Az én álomszülészetem

Az én álomszülészetem több lenne egy szülészetnél.  Beszélgetős női klub. Kávézó. Jógaterem. Bábai gondokoskodás helyszíne. Női központ. Lehetne egy kórház egy külön szintjén, vagy egy önálló épületben.

Ide járhatnának fiatal nők a várandósságra készülődve. Meg olyanok is, akiknek valamiért nem jön a baba, vagy nem akarnak gyereket, és szeretnék megérteni az okát. Ahol hasonló nőkkel találkozhatnánk, meg olyanokkal, akik már anyává váltak, akiktől megtudhatnánk, hogy bármi is a probléma nincsenek egyedül. Van olyan, aki már valahogy túljutott rajta. A beszélgetéseket, csoportokat, az ott dolgozó bábák vagy dúlák, tapasztalt szakemberek, anyák vezetnék. Ilyen helyre szeretnék járni.

Majd amikor várandós lennék, szintén ide jönnék. Elújságolni az örömhírt. Ahol velem együtt örülnének. A bábával, vagy bábákkal átbeszélnénk a következő hónapok, a testi-lelki-szellemi felkészülés menetét. Kitalálnánk együtt milyen sport lesz számomra a legmegfelelőbb a várandósság alatt. Még akkor is, ha az előtt sose sportoltam, és el sem tudom képzelni, hogy most kezdjem el. Megérteném, hogy a testi felkészültség nagyon fontos, akkor is, ha a maratonra vagy a Himalájára készülünk, meg akkor is, ha egy gyermeket szülni. Megbeszélnénk mikor milyen vizsgálatok lesznek, és minek mi a célja. A klasszikus várandós gondozás helyett találkozók lennének. Itt történne a szokásos vérnyomás mérés, és az új leletek áttekintése, de fontosabb a többi várandós kismamával a csoportos (vagy éppen egyéni) lelki készülődés, fejlődés, hangolódás. Ezek alatt az alkalmak alatt megismernénk egymást, és a központ dolgozóit. Bábákat (akik lehetnek akár “bábai álruhába bújt orvosok” is), bába tanoncokat (mert persze egy ilyen helyen nagyon fontos lenne a tudás átadása), csecsemős nővéreket. Beszélnénk fontos témákról: félelemről, fájdalomról, veszteségről, anyaságról, gyermekágyról, szoptatásról, párkapcsolatról. Megtanulnánk egymás nevét. Sose vizsgálna idegen, olyan, aki nem tudja hogy hívnak. Megismerném jobban magamat, és hagynám, hogy megismerjenek engem. Azért, mert tudnám, hogy a szülés során milyen nagy jelentősége van annak, hogy tudja-e a mellettem lévő segítő, mi az az egy mondat, amivel pont engem lehet átlendíteni a holtponton. Persze egy ilyen helyen lenne egy könyvtár is válogatott irodalommal. Hogy megszerezhessem a tényleges információt azokról a témákról, amit fontosnak érzek.

A felkészülés során lehet, hogy kiderülne, hogy valami oknál fogva kórházban, esetleg császármetszéssel kell szülnöm. A felkészülés azonban nem maradna abba, csak átalakulna. Segítséget kapnék a kórház és az orvos kiválasztásában, és abban, hogy lehet az élményünk így is teljes és pozitív.

A szülés közeledtével leülnénk és átbeszélnénk a lehetőségeket, hogy mi az, amit nagyon szeretnék, vagy nagyon szeretnék elkerülni. Megbeszélnénk mi a teendő, ha megindul a szülés, és mi, hogy ha nem akar megindulni. Segítséget kapna a férjem, hogy hogy tud majd hatékonyan segíteni nekem, és mi az, ami nem segít.

A szülést izgatottan és magabiztosan várnám. Mert az, aki így készül(het) fel, mire a szüléshez ér nem csak reméli, hanem tudja, hogy képes megszülni gyermekét. Nem csak önmagában bízik, hanem a babájában is. Tudja, hogy képes megszületni a kisbabája. Érezném, mikor van itt az idő. Úgy indulnánk a központba, hogy tudjuk kik várnak ott és mi fog történni.

A szülőszoba tágas, barátságos, otthonos hely lenne. Egyáltalán nem hasonlítana kórházi szobára, hiszen nem vagyok beteg! Volna benne kád, bordásfal, labda, zuhany, külön wc, fotel és egy kényelmes dupla ágy. Lennének benne kórháztechnikai eszközök is, szem elől rejtve. Ha nincs szükség rájuk elő sem kerülnének. Ha szükség lenne rájuk, tudnánk, hogy kéznél vannak.

Lenne víz, gyümölcs, szőlőcukor és pár szendvics odakészítve a segítőimnek és nekem. Mert mindenkinek szüksége van az energia utánpótlása. Mert a férj, sőt a szülésznő is ember, aki megéhezhet a vajúdás hosszú órái alatt. Lehet, hogy kádban vajúdnék, és használnám az összes többi eszközt is, de lehet, hogy egyiket sem. Lehet, hogy tudnám mit kell tennem, és tudnék az irányító lenni, de lehet, hogy nem is akarnék, és jól jönne az iránymutatás, az ötletek a segítőimtől. Valószínű a bíztatás és a mosolyok sokat segítenének, de az is lehet, hogy csak csendre vágynék. A szülés lehet, hogy hosszú lenne, lehet, hogy rövid. Lehet, hogy nehéz, lehet, hogy könnyű. Lehet, hogy lenne olyan pont, ahol fel akarom adni, de megkapnám a bíztatást, és az erőt, ami átsegítene a mélyponton, és kitartanék. Tudnám, hogy minden egyes fájás a kisbabámnak segít megszületni. Hogy nem csak én, hanem ő is keményen dolgozik, és eszembe sem jutan, hogy magára hagyjam ebben a küzdelemben! Nem zavarna meg minket senki ez idő alatt, bármeddig is tart. Senki nem jönne be úgy, hogy nem mi hívjuk. De valahol a bejáratnál égne értünk egy gyertya, hogy mindenki tudja új élet van születőben. Aki a gyertyát látja küldene nekünk egy gondolatot, egy imát, és mosolyt.

Mikor kibújik a babánk talán én lennék az első, akinek a keze megérinti. Én foghatnám, és ölelném magamhoz. Persze az aranyóra (órák) biztosítása nem volna kérdés. Hiszen itt mindenki tudná, hogy az anya és a baba elválaszthatatlan egység, és, hogy ami most történik az a kötődés megalapozása. Összebújva pihegnénk az ágyon anya-baba-baba. Ameddig jólesik. Közben megszületne a méhlepény is, de ezt már talán észre sem vennénk. A babánk minden pillanatban velünk (férjemmel és velem) lehetne. Eszébe sem jutna senkinek más.

Utána átvinnének minket a szép, otthonos családi szobába. Ebben a szobában lenne egy duplaágy egy babaöböllel. Egy pelenkázó, egy fotel és egy asztal székekkel.

Meg persze saját fürdőszoba. Mert az első zuhany csodákat tesz. Bekopogna, majd bejönne egy csecsemős nővér. Elmondaná röviden mire számíthatunk az elkövetkező órákban. Mikor lesz a gyermekorvosi vizit, milyen vizsgálatokra számíthatunk, hogyan kezdjünk neki a szoptatásnak és mikor, és felajánlaná segítségét, majd pihenésre buzdítana. A legközelebbi családtagjainkkal is találkozhatnánk , amikor akarunk, vagy épp valami szabályzatra hivatkozva megvédenének tőlük ha épp azt kérjük (el tudom képzelni, hogy van, aki erre vágyik). A következőkben, nem lenne más dolgunk, csak egymásra hangolódni, pihenni, és megtanulni a teendőket (szoptatás, gondozás). Mindennek apa is aktív részese lehetne, nem 3 nap múlva állítanánk haza a gyerekkel, hogy akkor most itt vagyunk, ismerd meg a gyerekedet. Senki nem jönne be úgy a szobánkba, hogy nem kopog, és nem várja meg, míg beinvitáljuk. A csecsemős gondozók mondatai egybehangzóak lennének. Nem történne meg az hogy amit ma hallok, annak az ellenkezőjét fogom holnap, és teljesen elbizonytalanodom, hogyan is kellene valamit tennem. Szoptatási tanácsadással is foglalkoznának, buzdítanának és segítenének, de nem érezném úgy, bármi áron rám akarják erőltetni. Finom ételeket kapnánk, reggel, délben este. (Lenne kávé is!) Hogy meddig maradnánk ebben a biztonságos kényeztető közegben, nem tudom. Ameddig kell. Lehet, hogy egy napig, lehet, hogy egy hétig.

Hazainduláskor mosolygós és magabiztos lennék. Nem is engednének el sírva vagy kétségek között. Otthon elkezdődne a saját életünk. Mindent tudnék? Biztos, hogy nem. Nem lenne semmi nehézségünk? Biztos, hogy lenne. De meglenne az induló magabiztosságom, és önbizalmam, tudnám, hogy meg fogjuk tudni oldani, hogy nem baj, ha valami nem megy rögtön elsőre, és hogy elég jó szülővé fogunk tudni válni (még, ha az adott pillanatban csapnivalónak is érzem magam). Lenne egy telefonszám, amit bármikor felhívhatok, ha kérdésem vagy problémám van. Vagy csak beszélni szeretnék valakivel. Egy pár hét múlva felhívna a bába és kicsit elcsevegnénk arról, hogy mennek a dolgok. Tényleg érdekelné, hogy vagyunk és hogy emlékszünk vissza a szülésre, milyen élményekkel gazdagodtunk. Nem bánnám, ha megkérne, segítsek másoknak is a döntésben, és osszam meg élményeimet valamelyik közösségi oldalukon. Örömmel megtenném.

Persze a gyermekágy leteltével, már babámmal együtt térnék vissza a központba. Részt vennék a baba-mama tornán és a ringató foglalkozásokon. Babámmal a karomban mesélnék a várandós kismamáknak a csodálatos szülésélményemről.

És nem bánnám azt sem, ha ahhoz, hogy egy ilyen programban részt vegyünk anyagi áldozatot kellene hoznunk. Szívesen spórolnék is akár rá. Gondolkodás nélkül rááldoznék akár akkora összeget is, mint az esküvőnkre, vagy a nászutunkra. És biztos vagyok benne, hogy a férjem is támogatna ebben. Mert tudná, hogy az az élményhalmaz, ami egy nőt a várandósság, a szülés és a gyermekágy alatt ér, mindenre kihat a további életében. A gyermekhez és a jövőbeli gyermekekhez való hozzáálására és kapcsolatára. A szexualitására. Az önbizalmára. Arra mit ad tovább utódainak. Az egész család jövőjére. És épp ezért ez az egyik legfontosabb és legjobb befektetés egy család életében.  Befektetés a jövőbe. Hogy az élmény az legyen, hogy szülni több mint jó.

Így szülni maga a csoda (lenne)…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s